|
A zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában tanítok matematikát és informatikát (eredeti szakjaim: matematika-fizika-számítástechnika). E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
1962-ben születtem Nagykanizsán. Itt érettségiztem a Landler Jenő Gimnáziumban (most Batthyány Lajos Gimnázium), fizika szakon. A szegedi József Attila Tudományegyetemen (ma Szegedi Tudományegyetem) diplomáztam 1985-ben matematika-fizika-számítástechnika szakos tanárként. A számítástechnikát negyedéves koromban vettem fel harmadik szakként; mi voltunk az első ilyen évfolyam. A véletlen (és egy szerződés a Zala Megyei Tanáccsal (ma Önkormányzat)) Zalaegerszegre vetett, ahol azonnal munkába álltam abban az iskolában, ahol most is tanítok. Fizikát az első években tanítottam összesen két évig, matematika órám aránylag kevés van, a legnagyobb óraszámban az informatikát okítom (beleértve ebbe a szakmai informatikai alapismereteket, elméleti-rendszertechnikai ismereteket, programozást is). Kezdetben Pascalt tanítottam, később ehhez jött a FoxPro. Jelenleg egy informatikus osztályban Delphit tanítok, egy másikban a Javát kezdtem el. Nagy súlyt fektetek az adatbázisok kezelésének oktatására; ehhez Delphi alatt a nyílt forrású Embedded Firebird adatbázist találom megfelelőnek. Az SQL-lel a 12. évfolyamon emelt szinten foglalkozunk; mindent próbálok megmutatni, ami normál napi használat mellett előjöhet. Pályám során szinte folyamatosan osztályfőnök voltam. Volt 3 programozó osztályom, egy külkereskedelmi ágazatos, és egy számvitel-gazdálkodási/informatikus (két ágazatra osztott). Szeptemberben kezdtem egy 5 évfolyamos (nyelvi előkészítős) osztállyal. 1988 óta én vagyok az iskola tankönyvfelelőse. Ténykedésem alatt (nem miatt!) szaladtak el a tankönyvárak olyan mértékben, hogy a diákok (szülei) kétszer is meggondolják, mit vegyenek meg és mit próbáljanak, akár használtan is, megszerezni. A legnagyobb gondot a támogatási rendszer jelenti: bonyolult szabályok, bonyolult elszámolás, és a támogatás az esetek többségében nem azokhoz ér el, akik tényleg rá lennének szorulva. |